Anyám vőlegénye, a démon 2. fejezet

- Hova megyünk? - kérdeztem már vagy nyolcadszorra mióta elindultunk, de még mindig semmi választ nem kaptam. BaekHyun, miután elmondta, hogy ő valójában mi is - bár ez még mindig őrültségnek tűnt - csak beültetett a fekete BMW-be és már száguldottunk is az országúton. Én megértem, hogy valami elől menekülnünk kell. De máris? Nem érhetett volna rá... még pár napig? És mi lesz anyuval? Annyi kérdésem volt, de nem tudtam, ha esetleg felteszem ezeket, süket fülekre talál e. 

- Mondd, mi a baj! - sóhajtott fel Baek, mintha csak olvasna a gondolataimban. 

- Csak azon gondolkodtam... - nyeltem egyet. - Hogy miért nem vártuk meg anyut? Ha "akkora baj" lenne, hát miért nem hozzuk őt is magunkkal? - BaekHyun egy pillanatra megrökönyödött, és elgondolkodott. Nem nézett rám, úgy válaszolt végre a kérdésemre. 

- Szerinted miért jött közbe hirtelen TaeYeon-nak egy kis "munka" külföldön? Természetesen nem a véletlen műve. - felelte. 

- És engem miért nem távolítottál el így? Mondjuk egy külföldi tanulási lehetőséggel, vagy nem is tudom... - faggatóztam tovább, de BaekHyun mint ha meg se hallotta volna, lefordult egy kisebb útelágazásnál, az autópálya szélén. Felsóhajtottam, beletörődve abba, hogy Baek nem éppen van társalgós kedvében, és a tájat kezdtem fürkészni. Ahogy beljebb mentünk, az utat fák kezdték szegélyezni, egyre sűrűbben és sűrűbben, egyre jobban eltakarva az eget. Ismeretlen hely volt, abban sem lettem volna biztos, hogy még az országban vagyunk. Vártam, hogy végre valamiféle jelét lássam annak, hogy civilizált környezet felé tartunk, de ahogy egyre beljebb haladtunk, egyre valószínűtlenebbé vált, hogy valaha is lakott területre jutunk. Nem is tudom, mire számíthattam. Hogy egy öt csillagos szállodába visz? Vagy egy másik országba? Ugyan Henry, térj észhez, nem üdülni mész, hanem menekülsz valami elől! Bár az is igaz, hogy az okát még mindig nem tudom ennek a nagy sietségnek, de kétlem, hogy BaekHyun csak úgy heccelésből vezetett volna le több száz kilométert miközben besötétedett, hogy utána jót nevessen a naivitásomon. Akkor elmebetegnek gondolnám, és arra se mertem volna mérget venni, hogy nem ütném le. 

Egyszer csak mélyülni kezdett a föld, mintha egy alagútba mennénk le, és egyszer csak... elállt a lélegzetem a látványtól. Valóban egy alagúton mentünk keresztül de a másik végén, egy komplett főhadiszállás tárult a szemem elé. Bár a fából készült palota méretű épületet, csak fáklyák halovány fénye világította meg, azok úgy tűnt, soha nem oltódnak el. Maga az erőd hatalmas volt, sok-sok kis házzal benépesítve. Kicsit olyan hangulatú volt, mintha egy iskolás erdei tábor területén lettünk volna. A hely nem volt túl modern, és kicsit hátborzongató érzést keltett bennem, de mégis adott egyfajta misztikus, megmagyarázhatatlan érzést. Mindenesetre lenyűgözött. BaekHyun-ra néztem, aki végre viszonozta pillantásom és rám mosolygott. 

- Nos Henry, köszöntelek Algrid-ban, a démonok földi menedéknyújtó főhadiszállásán. - mondta szerény büszkeséggel a hangjában. 

Egy kisebb elkerített részen parkolt le, ahol több autó is félre volt állva. Baekhyun leállította a motort, de mielőtt kiszálltunk volna, komoly tekintettel nézett rám. 

- Jól figyelj, Henry! Bent nem szólhatsz senkihez egy árva szót sem, addig amíg azt nem mondom! Tettesd magad süketnek ha kell, de ne szólalj meg!

- De miért ne? - Baek megrázta a fejét. 

- Mert akkor megölnek. Ők, ott bent mint megsérült, vagy menekülő démonok. Ki vannak éhezve az emberi lelkekre. Egy démoni területen sétálgató ember, kész svédasztal a számukra. De ne aggódj, nem maradunk itt sokáig, és elintézem a védelmedet is! - szomorkásan rám mosolygott én pedig meghűlt tekintettel néztem rá. 

- És ha te is démon vagy... te még miért nem faltad fel a lelkem? Hisz ki vagyok neked szolgáltatva. - Baek megnyalta felső ajkát. Ettől a gesztustól kirázott a hideg. 

- Mert nekem más terveim vannak veled. Ezt soha ne feledd... - közelebb hajolt, egészen a fülemhez, majd suttogva folytatta. - az enyém vagy! - a hangjától kirázott a hideg. 

Kiszálltunk a kocsiból, ő pedig elkerülte az egyetlen közösségi épületet, ahol rengeteg ember - pontosabban démon - beszélgetett, nevetgélt, a zene is szólt, akár egy házibulin. Egy pillanatig elmélázva fürkésztem a tömeget. Tele volt szép lányokkal és jóképű srácokkal, azonban arcuk a túlzott tökéletesség miatt, hátborzongatón hatott. Gyönyörű lények voltak, hibátlanok, ám ettől is voltam annyira biztos benne, hogy egyik sem ember. Pillantásomat egy kiemelkedő szépség ragadta meg. Ébenfekete fürtjei loknikban omlottak csupasz vállaira, hatalmas sötét szemeiben, megcsillantak a fáklyák fénye. Vörös ujjatlan felsőt viselt, fekete koktélinggel, és bíbor színű térdnadrággal. Hófehér bőre, és vérvörös ajka, akaratomon kívül vonzotta tekintetemet, mikor egy pillanatra, találkozott az övével. Bár csak egy szempillantás volt az egész szemkontaktus ideje, az a tekintet beleégett az agyamba, és valahányszor csak rágondoltam, perzselt, akár a tűz izzó lángjai. 
BaekHyun minden neszre felkapta a fejét, miközben egy félreeső faházba vezetett. Az ajtónál még egyszer körbe nézett, majd elő vett egy kulcsot zakójának zsebéből, és kinyitotta az ajtót. Betessékelt, majd ahogy ő is belépett, rögtön be is zárta maga után a bejáratot. Rám nézett, majd egy pillanat múlva megkönnyebbülten sóhajtott fel. Kettőt tapsolt, mire a koromsötét szobában kigyúltak a fáklyák. Még mindig kábultan néztem körbe, a hatalmas beltérben. Egyetlen egy szoba volt az egész, ám hatalmas. A plafon, a parketta, de még a falak is fából voltak. A falakon képek, illetve állatbőrök lógtak. A szoba jobb felén, egy fürdőkabin állt, és meglepetésemre, elég modern volt. Mellette egy franciaágy foglalt helyet, két éjjeliszekrénnyel az oldalán. A szoba közepén egy nagyobb sárgás garnitúra állt, szembe állítva egy dohányzóasztallal és egy lapos képernyős tévével, mely köré két hatalmas hangfal volt állítva. Mögötte egy kisebb bárpult volt, és mögötte helyezkedett el a konyha. a bárpult mellett állt az étkező asztal, négy székkel társítva. A helyiség bal felén egy fal állt, elkerítve egy nagyon kis szobarészt, ami valószínűleg a mellékhelyiség volt. Ezen kívül a szoba bútorzatába tartozott néhány szekrény, és pár kényelmesnek tűnő fotel is. Mi tagadás, egész hangulatos helynek tűnt. 
- Hogy tetszik? - kérdezte pár pillanat múlva BaekHyun. Meg is feledkeztem róla, hogy vele vagyok. 
- Lenyűgöző. - mondtam ki őszinte véleményemet. Baek halkan felkuncogott, majd levetette magát az egyik fotelbe, majd a karfájára fektette az öltönyét. 
- Nyugodtan használj bármit, érezd magad otthon! Ha szeretnél, fürödj is meg, aztán feküdj le aludni! Ma éjjel én őrködök! - kacsintott rám, mire én egy hálás mosoly kíséretében, elvonultam a "fürdőszobába". Mintha csak vártak volna az érkezésemre, be volt készítve egy törölköző, és egy kényelmesnek tűnő pizsamanadrág. A zuhanykabinban -mely szintén hatalmas volt -, egy külön polcot szereltek a falra. Azon különböző illatú tusfürdők és samponok álltak. 
A zuhany most kifejezetten jól esett, a hosszú autóút után. És volt időm egy kicsit elgondolkodni a történteken. Vajon anyukámmal mi lehet? Minden rendben van? Majd ha lesz lehetőségem, mindenképpen írok neki, vagy felhívom, de a nagy sietségben minden cuccom a házban hagytuk. 
Fürdés után gyorsan fogat mostam, majd szó nélkül elvonultam aludni. BaekHyun a garnitúrán ülve nézte a tévét. Fehér inge amit az öltöny alatt hordott, még mindig makulátlan tiszta volt. Világos tincsei kócosan, ám egyfajta egyéni rendezettséggel hullottak a homlokára. Ahogy rám nézett, angyalian elmosolyodott. Egy pillanatra elmerengtem. Hihetetlen volt, hogy ez a tisztának tűnő ártatlan lény, egy alvilági lény. még egy utolsó pillantást vetettem rá. A szemeibe néztem, majd a pilláim hirtelen iszonyatosan súlyosnak tűntek, így hát lehunytam szemeimet, és rögtön álomba is szenderültem. 
Álmaimból, egy számra tapadt kéz ébresztett fel. Riadtan ugrottam egyet, és védekezni akartam. A kéz ami a számra tapadt vértől volt mocskos. Fájdalmasan kalapáló szívvel néztem a tulajdonosára, aki hatalmas nagy meglepetésemre BaekHyun volt. Ingét a vörös permet tarkította, tekintete megvillant a holdfényben. Ő maga felettem térdepelt, teljesen elfedve a felsőtestemet. A fülemhez hajolt. 
- El kell tűnnünk innen. - suttogta, majd nem várva válaszomat a karjaiba kapott. Tiltakozni akartam, üvölteni. Ám ekkor ő a számhoz hajolt, és gyengéd csókot lehelt ajkaimra. Ismét furcsa álmosság kerített hatalmába. A gyomrom émelygett, a fejem sajgott. Szédültem. Meg akartam mozdítani a kezeimet, ám végtagjaim ernyedten lógtak testem mellett, ahogy BaekHyun erős karjai tartottak. A mellkasához simultam, beszívtam az illatát, és hirtelen semmi másra nem vágytam jobban, csak az ő közelségére. Azt akartam, hogy megszűnjek, vele együtt. Az utolsó ép emlékem, a földön, a saját vérében fekvő szépség holtteste, akivel szemeztem. Gyászolni akartam, meg akartam siratni, hogy egy ilyen gyönyörű teremtményt veszített el a világ. Bár már nem láttam semmit, hallottam ahogy kinyílik az ajtó, és BaekHyun lágy hangját. 
- LuHan... Szükségem van a segítségedre. Meg akartam kérdezni, ki az a Luhan és miért kell a segítsége, de már nem voltam önmagam, és már nem is láttam többet... a testem nem engedelmeskedett, és átadtam magamat az álmok, hamis valójának. 
Byun BaekHyun... Te tényleg egy hazug ember vagy... reménytelenül hazug ...

Anyám vőlegénye, a démon 1. Fejezet

A szívem kihagyott egy ütemet, amikor a nappaliban állva megláttam egy vadidegen férfit. Magas volt, szép arcú, kedves mosolyú. Ha akartam se tudtam volna elszakítani róla a tekintetemet. 
Éppen anyukámmal beszélgettek valamiről, amit én nem hallhattam. Amikor anya észrevette, hogy a nappali bejárata előtt őket figyelem, kissé elpirult, majd szélesen elmosolyodott. 
- Áh, Henry drágám! Be szeretnélek mutatni valakinek. - erre a mondatra a helyes idegen is rám kapta a tekintetét, egy pillanatig nagyon meglepettnek tűnt, de aztán elmosolyodott. Halványan én is viszonyoztam a gesztust, majd anyukámhoz léptem. 
- Ő kicsoda? - kérdeztem kíváncsian. Nem hinném, hogy valami távoli rokon, vagy ilyesmi lenne, anyukám nem nagyon tartotta a családdal a kapcsolatot. Láttam is rajta, hogy egy kicsit zavarba jött, ám a férfi, biztatóan rámosolygott. 
- Rajta TaeYeon, mondd el neki! - mondta, mire anyukám halkan felsóhajtott. 
- Henry drágám... - anya megfogta a férfi kezét, és egy másodpercig a szemébe nézett, majd vissza rám. - Ő itt Byun BaekHyun. A vőlegényem. - nem tagadhattam meglepettségemet. Szemeim kikerekedtek, ajkaim kissé szétnyíltak. Anyu, látva a reakciómat, kissé zavarba jött, és elengedte BaekHyun kezét, majd leült a kanapéra. BaekHyun követte a példáját és leült anyu mellé, ujjaikat szorosan összefűzte. Kellett pár pillanat mire magamhoz tértem kábulatomból, majd némán leültem velük szembe, a fotelbe. 
- Izé.. lehetne pár kérdésem? - kérdeztem zavartan. 
- Persze. - mosolygott anyu megkönnyebbülten, látva, hogy jobban sült el a dolog mint várta. 
- Izé... Hány éves vagy? Úgy értem... - éreztem, hogy egyre jobban elpirulok. Tekintetem lesütöttem. Nem tudtam, hogy tegezhetem e BaekHyun-t. - Ön... - Hallottam ahogy BaekHyun halkan felkuncog. 
- Henry, hidd el nincs köztünk akkora korkülönbség mint hiszed, nyugodtan tegezhetsz. - mondta kedvesen, ami kissé felbátorított, és a szemeibe néztem. - Egyébként huszonkilenc éves vagyok. - fejezte be. Mi tagadás, eléggé meglepődtem. Anyukám már harminchét éves volt, bár igaz ami igaz, nem látszott meg rajta a kor. De akkor is... egy ilyen fiatal férfivel tervezi összekötni az életét? Ez több volt mint bizarr. 
- És... hogy ismerkedtetek meg? - faggatóztam tovább. 
- Baek az egyik cégnek dolgozik, akikkel éppen üzletet kötünk. Egy vacsorán találkoztunk. - válaszolt anya. Sok volt ez így egyszerre. Ezek után ezt a férfit apunak kellene szólítanom?  És mégis hogyan? Tizenhárom év volt közöttünk, nem lennék képes rá. Anyunak hirtelen eszébe jutott valami, és gyorsan felpattant. 
- Ne haragudjatok, de el kell ugranom egy pár órára. Jaj basszus, teljesen kiment a fejemből.. Addig ismerkedjetek! - vetett ránk egy gyors mosolyt, majd villámgyorsan felkapta a kabátját, az iratait, és már el is tűnt, kettesben hagyva minket. 
- BaekHyun... esetleg kérdezhetek valami fontosat? Kérlek ne vedd tolakodásnak! 
- Persze, mondd nyugodtan.
- Téged nem zavar, hogy egy nálad... sokkal idősebb nőbe vagy szerelmes? - kérdésemre egy pillanatra megfeszült, majd egy bájos, ám kifejezetten hátborzongató mosolyt vetett rám. 
- Valójában... Én tényleg kedvelem TaeYeon-t, de nem úgy ahogy te gondolod... nem vagyok belé szerelmes. Csak a cég jövője miatt veszem őt el. De természetesen hűséges leszek hozzá, és rendes férje leszek. Viszont Henry, kérlek ez maradjon köztünk! - bólintottam. Tudtam, hogy nem helyes, de valamiért megkönnyebbültem. Csak figyeltem az arcát, a hibátlan bőrét, elegáns öltözetét, majd tekintetem találkozott az övével, és észre vettem, hogy ő is engem fürkész. Elpirultam, és elkaptam a tekintetemet. Furcsa érzés volt a gyomromban, és a szívem is gyorsabban vert, mintha szét akarná zúzni a bordáimat. 
- És te hány éves vagy Henry? Tizennyolc? Esetleg tizenkilenc? - meglepődve kaptam rá a tekintetemet. Anyu nem is említette volna, hogy van egy fia? Ez kifejezetten elszomorított. 
- Tizenhat. - motyogtam, kerülve Baek fürkésző tekintetét. Éreztem, hogy meglepődött. 
- Komolyan? Hmm... Többnek néztelek... - megköszörülte a torkát, majd kicsivel később folytatta. - Na és van már barátnőd? - mosolyodott el, mire én megráztam a fejemet. - Értem... - mondta, majd felállt, és oda lépett elém. Kérdőn néztem rá, de mire észbe kaphattam volna, szája az enyémre tapadt, és alsó ajakamat kezdte szívogatni. Kellemes bizsergés futott végig, a gerincemen, és jóleső érzést hagyott maga után, ami... eléggé megijesztett. Tiltakozva toltam el magamtól, majd haragosan néztem szemeibe, melyek vidáman csillogtak. Látszólag jól szórakozott rajtam, ami még jobban bosszantott. 
- Sajnálom Henry de olyan... aranyos voltál, ahogy zavarba jöttél. - mondta, de hangján semmi féle megbánás nem tükröződött. - Ígérem, többet nem fordul elő. 

------------------Pár Héttel Később -------------------

Hamar rá kellett jönnöm, hogy Byun BaekHyun egy hazug ember. Míg minden áldott napon arra kellett hazaérnem, hogy ők anyámmal kéjelegnek, ő minden adandó alkalmat megragadott, hogy kihasználjon engem. Bár megcsókolni azóta se csókolt meg, viszont amikor anyu nem látta rácsapott a fenekemre, átkarolta a derekamat, hátulról átölelt, sőt, amikor egyszer-kétszer ketten maradtunk otthon és filmet néztünk, az ölébe húzott. Bár ilyenkor mérgesen néztem rá, vagy epés megjegyzéseket tettem rá, de sosem tiltakoztam igazán. Hamarosan hozzánk költözött, így mindennapossá vált, hogy látom őt. Egyedül az bosszantott, amikor anyukámat csókolta, ölelte, vagy szerelmes szavakat suttogott a fülébe. Ezt a kialakuló haragot BaekHyun felé, annak tudtam be, hogy nem akarom, hogy összetörje anyukám szívét, ám mélyen éreztem, hogy valójában mérhetetlenül féltékeny vagyok, de mégis az idegesített a legjobban, hogy ezt Baek is pontosan tudta, és kifejezetten élvezte is a helyzetet. 
Ma is csak ő volt otthon, amikor hazaértem. Mostanában anyu egyre többet dolgozott, így megszoktam, hogy BaekHyun vár odahaza. 
- Megjöttem. - dobtam le a cipőimet az előszobában, és már indultam is volna a szobámba, amikor valaki hátulról átkarolta a derekamat, és állát a vállamra támasztottam. 
- Üdv itthon! - suttogta. Nyakamon éreztem, ahogy veszi a levegőt. Kellemesen kirázott tőle a hideg, és jó érzés fogott el, de nem akartam, hogy ezt megtudja. 
- Eressz el te mocskos pedofil perverz! - mondtam az őt illető szavakat, ám hangomon semmilyen igazi harag nem tükröződött. Ám ő nagy meglepetésemre eleget tett nem valós kérésemnek, és eleresztett. Kérdőn néztem rá. Arca meggyötörtnek tűnt. 
- Mi a... baj? - kérdeztem tétovázva. Talán jobb lett volna, ha nem tudom meg a válaszát. 
- Anyukádat pár hónapra áthelyezték Brazíliába. Ma reggel utazott el. 
- El sem búcsúzott? - kérdeztem hitetlenkedve. Nagyon fájt, hogy anya csak így szó nélkül itt hagyott. Baek megrázta a fejét.
- Csak annyit mondott, hogy vigyázzak rád addig, viszont van egy kis gond Henry, amit nem mondtam el se neked, se anyukádnak. Szépen megkérlek, ne nézz se hülyének, és ne is ijedj meg rendben? 
- Ez attól függ mi az a dolog amit nem mondtál el nekem... - erre a mondatra BaekHyun erőtlenül felnevetett, majd komolyan rám nézett.
- Henry, nem maradhatunk itt. 
- De... miért nem? 
- Azt most nagyon hosszú lenne elmagyaráznom. - szemei megcsillantak az előszoba halovány fényében. - Egyenlőre elég annyit tudnod, hogy én... egy démon vagyok. 

Ettől a pillanattól kezdve új ember lettem. Észre se vettem, de már talán soha nem lehettem volna ugyanaz a Henry aki eddig is voltam, ugyanis valami... eltört bennem.